Együtt, Esztergomért: párbeszéd a helyi vállalkozásokkal

2015. 06. 02. 12:07

Éves közgyűlésén  Sasvári Gézának, az egyesület elnökének kezdeményezésére az önkormányzattal történő, új alapokra épülő együttműködésről is tárgyalt májusban a 41 vállalkozást tömörítő Vállalkozók Esztergomért Egyesület valamint Romanek Etelka polgármester-asszony.

A helyi iparűzési adó döntő részét fizetővállalkozásokat tömörítő közhasznú egyesület részéről a találkozón pontokba szedve tárgyalták át az együttműködési lehetőségeket. Az esztergomi cégek alábbi témakörökben tartják fontosnak a változtatást: az önkormányzattal történő kapcsolat „akadálymentesítése”, ügyintéző kijelölése a vállalkozások részére, illetve a képviselők közül kapcsolattartó kijelölése. További témakörként szóba kerültek az ipari parkkal kapcsolatos tervek, illetve a helyi vállalkozások fejlesztése, támogatása, valamint a vállalkozók bevonása az őket érintő döntések előkészítésébe és az általuk befizetett iparűzési adó meghatározott részének felhasználásába.

A felvetett javaslatokra reagálva Esztergom polgármester elmondta: a közigazgatásban eltöltött három és fél évtized alatt volt alkalma megismerkedni a környékbeli vállalkozások működésével, problémáival is, és a vállalkozások vezetőihez hasonlóan szintén az együttműködésben látja a jövőt.  Hozzátette azt is, hogy a hivatal átalakítása folyamatban van, a vállalkozókkal az önkormányzat szándéka szerint az eddiginél jóval szorosabb szakmai együttműködést szeretnének. Ez részben a nagyobb létszámú bizottságokkal, illetve például a Magyar Suzuki Zrt-vel kialakított folyamatos párbeszéddel, vállalkozói adatbázis létrehozásával már megvalósult, de ez természetesen csak a kezdet. Az iparűzési adó egy részének célzott felhasználására a vállalkozások javaslatai alapján már a jövő évi költségvetésnél lesz mód, ennek előkészítését, kereteinek kialakítását legkésőbb ősztől meg kell kezdeni. Esztergom polgármestere mindemellett kitért arra, hogy a vállalkozásokkal egyetemben Esztergom számára is kiemelten fontos a közép- és felsőfokú képzés fejlesztése,valamint egy, a start-up vállalkozásokat segítő inkubátorház létrehozása. Romanek Etelka hozzátette: javasolni fogja egy vállalkozói ad-hoc bizottság létrehozását annak érdekében, hogy az önkormányzat és a helyi cégek együttműködése megfelelő fórum keretein belül elindulhasson.